Bízunk benne, hogy mire ideér a tavasz; a veszélyhelyzet elmúlik... S akkor újra indul az élet, lehet közösen sportolni!

     Ahhoz, hogy legyenek rendezvényeink, szükségünk van lelkes segítőkre is...

     Ha érdekel a lehetőség, kérjük töltsd ki a jelentkezési lapot:   ITT »


Kezdőoldal »

Futottunk egy Verőfényes napon!
     A pandémiás helyzet kedvező alakulása és a változó előírások lehetővé tették, hogy most már valóságosan, közösen fussunk!
     Ennek örömére június első szombatján megtartottuk a hagyományos Domb-futást egy kis ultrafutással fűszerezve!
     Így ez egy 300 métertől 68 kilométerig tartó verseny lett, amelyen minden résztvevő megtalálhatta a számára kedvező távot.
     Gyönyörű időben, valóban Verőfényes napsütés mellett először a 6 órát teljesítők indultak neki az 1 kilométeres körnek.
     Mire az ultrafutók kezdtek beletörödni a monotonitásba, frissítésként elindult a Domb-futás mezőnye. Az ovisok csak 300 méteren keresztül "segítették őket, de az iskolások már egy teljes körön futottak velük.
     A Domb-futás klasszikus (7,2 km) távján a nőknél Kamenárné Virág Ibolya lett az első, őt követte Bácsné Vékony Emília és Rajnai Bernadette.
     A férfiaknál Zvekán Zsombor fantasztikus idővel (25:56) nyerte a versenyt, mögötte Görbe József és Komlósi Zoltán érkezett a célba.
     Közben persze a "rövidebb" ultrások is elindultak, ezzel segítve a már órák óta köröző nagyokat.
     Egy, csak egy hölgy birta a 6 órát ebben a hirtelen jött hőségben, fantasztikus 56 kilométer felettit teljesített, a férfiaknak több mint 62 kilométer kellett a dobogóhoz:
     Nők:
           1. Nagy-Vargáné Fazekas Éva   56 050 méter
     Férfiak:
            1. Kazai István       68 640 méter
            2. Kozma Roland    67 400 méter
            3. Kriminál István  62 947 méter


     Gratulálunk minden résztvevőnek, találkozzunk:
           - július 3-án a Futó-homok félmaratonon
           - augusztus 21-én a "Fuss egy Perzselő napot!" futáson.

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »

Felhősen is - naposan is
     Július első szombatján rendeztük meg a bugaci homoktengerben a félmaratoni versenyünket. Terveink szerint jó süppedős, forró homok várt volna a vállalkozó szellemű futókat.
     Talán azért jöttek el hozzánk ma kevesebben, mert az időjárás áthúzta számításainkat: előző éjjel kiadós eső locsolta a pályát. Így talán kisebb volt a hőség...
     Az idei verseny központja a Karikás Csárda melletti
     Buzsik-csőszház volt.
     Szombat reggel még hűvös szellő fújdogált, de a homok az homok... Gyorsan felszáradt az eső, s míg az ovisokra ,iskolásokra gomolyfelhők tekintettek le az égről addig a hosszabb táv indulóit már tűző napsütés, igazi tengerparti meleg várta. Homoktengeri, víz nélkül. Az idén ugyan kevesebben értek célba, de akik résztvettek a versenyen; örömmel hallgatták a tücsök zenekar koncertjét, a madárkórus énekét. S akkor még nem is említettük a csorda királyának messze zengő, búgó hangját!
     S akik a legrövidebb ideig élvezhették e csodálatos környzetet a futópályán; a verseny dogogósai:
     8,5 km:
     Nők:
     1. Haris Regina Zsófia
     2. Homoróczki Éva
     3. Takács Molnár Anett
     Férfiak:
     1. Kaldenecker Szilárd
     2. Baukó Ferenc
     3. Erős Máté
     A végén pedig aki nem vigyázott; szöcskét, tücsköt bogarat vihetett haza a tornazsákjában a kalóriapótlás mellett (köszönet érte a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetségnek!)
     Társrendező, együttműködő partnerünk a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, akinek felajánlása jóvoltából 10 család vehet részt az általuk szervezett túrán.
     A Karikás Csárda pedig a 21 km-s verseny első helyezettjeinek: Csernus-Lukács Edinának és Baranyi Zoltánnak ajánlott fel egy fergeteges Puszta-programot. Jó szórakozást mindenkinek!
     Találkozzunk augusztusban is, Kecskeméten!

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »

Kissé Perzselő volt a nap...

     A Perzselő futást az Ultrafutással összevonva rendeztük meg.
Akik viszont ott voltak, élvezetes, jó versenyt vívtak egymással; a verseny előtt és után pedig a tűző nap elől a rendezvénysátorban találtak menedéket.
     Leglelkesebbek az ovisok voltak; öröm volt látni, ahogy kipirult arccal célba érkeztek. Az útvonal a szokásos volt, a Domb körül, a fák árnyat adó lombja alatt, illetve a tó partján, vakító napsütésben rótták a köröket a futók.
     A Domb-futás hivatalos távját Minda Andrea és Komlósi Zoltán nyerte.
     A 3 órás futás során Dr. Kondor Boglárka 29.335 m; míg Zsombok Gyula 35.250 m-t teljesített.

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »

Kezdőoldal »

Szépen búcsúzott az ősz

Szeptember utolsó vasárnapján rendeztük meg a Szabadidőközpontban a Hírös félmaratont.
    A pandémiás helyzet ellenére több, mint 300-an jelezték részvételüket és minden "spártai" rajthoz is állt.
     Ismét öröm volt látni az óvodások kipirult arcát, akik boldogan kísértek szüleik a versenyközpontban kialakított pályán. A közönség is bevonásra került mint futókat biztató "kordon". Az iskolások futamát több felnőtt is teljesítette, akik leginkább az élményért futottak.
     A félmaratoni távot Baranyi Zoltán teljesítette a leggyorsabban (1:30:23), őt követte Gál Géza (1:38:46) és Benedek Dávid 1:39:25). A hölgyek versenyét Koleszárikné Németh Beáta nyerte (1:51:25) Dr Fodor Anita (1:57:21) és Tóth-Sallai Tímea (1:59:08) előtt.
     A következő versenyünk november 6-án az ultrafutás lesz, melyre minden kitartó futót várunk szeretettel.

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek itt:   7 km »    14 km »    21 km »
                                   21 km váltó »           300 m és 1 km »

Kezdőoldal »

Farkas futammal emlékeztünk Bettire

December 4-én rendeztük meg a Hógolyó-futás utódjaként a Farkas futamot, mert már évek óta egy vacak hógolyót sem lehetett eldobni a rajtnál, gondoltuk, hogy talán a farkasordító hideg közelebb lesz a valósághoz.
     Igen, lett nagy hideg - a rajt időpontjában mínusz 2 fokot mutatott a hőmérő - és lett megemlékezés is.
     Sárosi-Sági Bernadett futótársunk sajnos néhány napja már más futópályán sportol. Több alkalommal vett részt a Domb-futásokon, egyik első félmaratonját is itt, a Hírös-félmaratonon teljesítette. Úgy gondoltuk, hogy segítünk a nehéz helyzetbe került családjánk, s a Farkas futam valamennyi nevezési díját és a hozzájárulásokat a Család részére gyűjtjük.
     Csodálatos volt látni, érezni, ahogy megmozdul a közösség... Természetesen a rendszeres futók is eljöttek, sokan a nevezés díj többszörösét/!/ dobták a gyűjtő dobozba. Többen csak a nemes cél érdekében álltak rajthoz /ki könnyebben, ki szuszogva, de teljesítette a távot/; de voltak olyanok is akik "csak" segíteni akartak...
     A Domb-futás történetében ilyen jelentős összeget még nem sikerült összegyűjteni! (reméljük hasonlóra nagyon sokáig nem is lesz szükség)
     Köszönet érte a futóközösségnek!
     Voltak, aki ezért utatzak le Budapestről, voltak, akik ezért nem mentek el kikapcsolódni más városba...
     A hideg ellenére a résztvevők mosolyogva, ám kissé vacogva vágtak neki a vállalt távnak. Néhány száz méter múlva már nem is volt olyan nagy gond a hideg....
     Az eredményhiredetés előtt emlék-mécsest gyújtottunk, melyet a dobogó előtt helyeztünk el. Néma főhajtás Betti emlékére...
     A 7,2 km-s táv női győztese Laczi Katalin volt, akit Viszkók Nikolett és Strupka Liza követett.
     A férfiaknál Kaldenekker Szilárd volt a leggyorsabb, aki után Baranyi Zoltán és Görbe József ért célba
     A három körös versenyen (10,6 km) nőknél; Virág Angéla míg a férfiaknál Bálint Zoltán lett az első.
     A célba érkezőket meleg kakaó és kalács várta a szokásos befutócsomag mellett. Köszönet a Félegyházi Pékségnek, aki egészséges kakaós csigát, míg a Márka üdítőt biztosított a futók számára. Bőséges kalóriapótlás után az otthoni ebéd már csak ráadás volt...
     Jó egészséget és Békés Adventi heteket!

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek itt:   3,6 km »    7,2 km »    10,6 km »

Kezdőoldal »

A Farkas-futam alkalmával gyűjtést szerveztünk Sárosi-Sági Bernadett családjának. Nagy örömünkre szolgált, hogy nagyon sokan jöttek el a versenyre, még többen pedig támogatást nyújtottak.
     A kapcsolatfelvételt követően december 8-án átadtuk az adományozott összeget és a támogató Félegyházi Pékség ajándékcsomagját Betti közvetlen hozzátartozóinak. Édesanyja és lánya könnyes szemmel mondtak köszönetet minden futónak, ismerősnek és ismeretlennek, aki részt vett e nemes adakozásban.
     Csodálatos volt, ahogy a közösségünk megmozdult;
     KÖSZÖNET ÉRTE MINDENKINEK!

Kezdőoldal »

© Csiga61, 2011