A januári szárnypróbálgatás után (12 futó, 134km) a szokásos február végi örömfutásra rákészültünk. Önkénteseik segítségével még "versenyközpont" is épült, ahol végig biztattuk a futókat. Nem feledkeztünk meg a futók frissítéséről sem: volt ott "zsíros deszka" lila hagymával, müzli szelet, szőlőcukor, meleg tea, alma kinek-kinek ízlése szerint. Bár a futás hivatalosan 0 órakor kezdődött, a mi közös rajtunk 8.30-kor indult.
     A korai/?/ kezdés miatt alig 10-n vágtak neki a maguk által választott távnak. Az útvonal a szokásos volt: a Széchenyiváros panelrengetegében került kijelölésre a 2,5 km-s kör. Hogy miért az épületek között? Azért, hogy ezzel is példát mutassunk az itt élőknek, s talán kedvet kapnak a csatlakozásra..... (ez azért még várat magára).
     Az idő előrehaladtával azonban megjött a futókedv is: összesen 41 fő vett részt az általunk szervezett futáson. De nemcsak a létszám nőtt, hanem az érkezők távolsága:

jöttek Szabadszállásról /egész tűzoltó csapat!/, sőt Jászkísérről (80 km Kecskeméttől!) is.
     Volt aki egy kört teljesített. Neki ugyanúgy örültünk és szurkoltunk, mint annak a 3 személynek aki lefutotta az 50-st: Borsos Attila, Dudás Zsolt és a jászkiséri Csortos László!
     A célt elértük: MINDENKI TELJESÍTETTE A MAGA ÁLTAL KITŰZÖTT TÁVOT! Így összesen 691,1 km-t szaladtunk össze 14 óráig. Bár a futás éjfélig tart, a mi támogatásunk /mivel mindenki épen, egészségesen, mosolygós arccal befejezte a futást/ itt véget ért. Sajnos a futók önálló regisztrációjának hiányában a a központi honlapon nem szerepelünk, de higgyétek el: becsülettel /futó-tanúk előtt :-) /teljesítettük a közel 700 km-t.

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Maratonman tavaszi forduló
     Az utóbbi években minden tavasszal futok egy vagy két maratont. Az idei évben a választásom a Maratonman versenysorozat balatonfüredi Tavaszi Futamára esett.
     Három héttel a Budapesti Szenior Atlétikai VB félmaratonja (13. hely, 1 óra 29 perc) után ideális időpontnak bizonyult. Kicsit féltem a népes mezőnytől - 400 induló, 6.5, 10, 21 és 42 kilométeres távon -, hogy nem fogunk elférni a pályán (10 kilométeres körök), aminek jelentős része a Balatont megkerülő kerékpárúton lett kijelölve. Szombaton délután átvettem a rajtszámot, így vasárnap elég volt a rajt előtt félórával érkezni.
     A versenyközpont a Tagore sétányon volt, innen rajtolt el a mezőny 11 órakor. Kecskemétről hárman futottunk: Boronkay Peti 6.5 km-en, Molnár Misi és én maratonon. Szalóki Robi szurkolásával segített bennünket. A hivatalos iramfutók (3 órás maraton, 1 óra 45 perces félmaraton) diktálták a tempót a mezőnynek.


      A tömegtől félve elsőként hagytam el a rajtvonalat, de két futó hamar elhúzott mellettem. Tanulva a 6 órás versenyemből nem vettem fel a kesztyűt, hanem a saját tempómat futottam. Mit utóbb kiderült, elnéztem a színét a rajtszámuknak, mert az egyik félmaraton indult, a másik pedig váltóban futotta a maratont.
     Gyorsan fogytak a körök, a tömeg szétoszlott a pályán, nem kellet kerülgetni senkit, ideális volt az időjárás is. A körözésnek is meg volt az előnye, mert folyamatosan szemmel lehetett tartani a riválisokat, és jó volt a sok szurkoló biztatását is hallani a cél közelében.
     1 óra 23 perces félmaratoni részidőm már némi feltűnést keltett a rendezők körében is, de én is meg voltam vele elégedve (A második helyre lett volna elég a félmaratoni mezőnyben!).


      Az utolsó két körben kicsit belassultam, részben a bal lábamban jelentkező fájdalom miatt, de így is bőven 3 órán belül sikerült célba érnem (2 óra 52 perc 49 másodperc).
     A terv teljesítve! Az, hogy ez elég volt a győzelemhez is, külön öröm volt számomra. Boronkay Peti megnyerte a 6.5 km-t, Molnár Misi negyedikként ért célba a maratonon.
     A délutáni eredményhirdetésre már nem sokan maradtak ott, pedig értékes nyereményeket sorsoltak ki a tombolán (kompressziós szár, Powebar csomag, wellness hétvége).
     Kicsit drága, de jól szervezett verseny volt, tudom ajánlani mindenkinek.
     - Vajda Zoltán -

Kezdőoldal »


Kettős kecskeméti siker az 5. Borvidék Félmaratonon!

     A verseny már régen nem normál félmaraton, mert idén is 23.3 kilométer volt a táv megnehezítve 5 nagy emelkedővel.
     A pontos szintkülönbségeket nem adták meg de minimum 550 méter szintemelkedést kellett felfelé futni.
     Többen mondták, hogy ez volt az eddigi legnehezebb verseny Szekszárdon. Az egyik emelkedő meredekségét jól példázza, hogy a filmes kocsi megállt az emelkedő közepén és utána külső segítség nélkül nem tudott elindulni.


     871 futó ért célba!
     Vajda Zoltán abszolút 9. lett, 15 perccel előzte meg a korcsoport második helyezettjét!!!
     Kanyó Antal 25. lett abszolútban (61. szülinapján!), korcsoportjában első, 16 percet vert a másodikra!!!!!




Kezdőoldal »

A Futó-homok nem is futott!
     Igen, igen... A múlt évi tapasztalatból okulva "kissé fellocsoltuk" a pályát: a hétközi kiadós eső nyomai még szombaton (2014. június 28.) is felfedezhetőek voltak. De ne szaladjunk előre!
     Reggel már izgatottan gyűltek össze a rendezők, diák-segítők: milyen lesz az időjárás? A versenyközpont a természet lágy ölén volt: a Gavallér Tanya nagy "epörfája" alatt. Hogy hol is van ez? A Karikás Csárda szomszédságában, de ezt minden futó pontosan tudta! A tanya kellemes környezetet, hangulatos pusztai világot idézett fel. Az idő gyorsan telt, a nevezések szépen szaporodtak.
     Először Vera hangtalan /azért még van mit csiszolnunk/ tornájára a legkisebbek melegítettek. Ugyanis a hőmérő higanyszála hiába kúszott egyre feljebb, az átmozgató tornát senki sem hagyta ki. Először az ovisok vágtak neki a 200 m-s távnak. S a futást nem más mint a Bohóc indította egy nagy lufi-pukkantással!


     Öröm volt látni a sok kis mosolygós arcot! S külön dicséret Bodor Balázsnak: ő épp a második szülinapján teljesítette a távot, mint a legfiatalabb versenyző! Gratulálunk neki, s boldog szülinapot!
     Utánuk az iskolások már teljesen körbefutották a Gavallér Tanyát, még a szalmabálát is megkerülték!
     A felnőttek 11 órakor vágtak neki az általuk választott távnak: ki-ki ízlése szerint 8,5-14-21 km-t futott. A hőmérő higanyszála ekkor már 27 C-foknál járt -árnyékban! Az útvonal a már megszokott volt, bár néhányan "kifogásolták" a homok állapotát: nem volt eléggé "futós". A frissítőket azonban nem: volt ott mi szem-szájnak ingere. A leggyorsabbakat valóban nem viselte meg a meleg, olyan idővel értek célba, mintha nem is a bugaci homokot taposnák.

     A félmaraton bajnokai:
     1. Háryné Staskó Anita      01:53:48         Szalóki Róbert       01:26:23
     2. Kelő Sára                       01:57:28         Molnár Mihály        01:34:30
     3. Bodor Ibolya                  02:14:15         Tarjányi Roland     01:36:25

      A befutást követően mindenki jót pihenhetett az eperfa árnyékában, s fogyaszthatta el a laktató befutó csomag tartalmát, melyért köszönet a Cseh Pékségnek, a Buszesz Zrt-nek, a Dunaitalker Kft-nek, s a Fornetti-nek.
     A kalóriapótlás részét képezte a Karikás Csárda által, szürkemarhából készült laktató gulyásleves elfogyasztása is! Az ebéd elfogyasztása után pedig gazdára találtak az érmek is. Így boldogan vihette haza a 21 km-s verseny női és férfi 1. helyezettje a Forrás Galéria /Kecskemét, Kéttemplom köz/ által felajánlott értékes kerámiákat is.

      Az előnevezettek mellett a félmaraton résztvevői is egy-egy KNP területén védett állat képével díszített bögrét is kapott emlékül. Valamennyi korcsoportok győztese pedig egy-egy hasonló pólóval is gazdagodott.
     A rendezvény sikeres lebonyolításához nagy segítséget nyújtott, s ezért külön köszönet a Kiskunsági Nemzeti Parknak és dolgozóinak, a MOL Rt-nek és a Tiszta Formák Alapítványnak.
     A kora délutáni órákban lassan-lassan elhagyták a futók az eperfát azzal a büszke tudattal, hogy legyőzték a homokot! Jövőre mások is megpróbálhatják!
- Rendezőség -

Képek a Képtárban »           Az eredmények letölthetőek ITT »

Kezdőoldal »

A Hírös Taliga rókaűzése!
     Október 4-én zajlott a "Rókaűzők" versenye Kaposvár és Pécs között. Most először nyílt lehetőség 4 fős csapatok indulására. Ezt a lehetőséget megragadva Egyesületünk is indított egy váltót, melyben a három fiú mellett kötelezően egy leányzónak is részt kellett vennie.
     A rajtcsomagot már előző nap fel kellett venni, így az előőrs pénteken elindult. A szállásuk a kaposvári egyetem tornacsarnokában volt, ahol ízelítőt kaphattak a mai /nagyon/ fiatalok alvási szokásaiból...
     Reggel már 6 órakor ébresztő, majd 7 órakor bementünk Kaposvár szépen felújított főterére. Lassan gyűltek az indulók, akik létszáma meghaladta a 800 főt! A rajtig volt idő megcsodálni somogyi főváros központját.
     Szombaton reggel 9 órakor eldördült a startpisztoly. A csapat végigfutotta Somogy-Baranya dombjait, lankáit. Kis forgalmú utakon, erdei utakon, s kerékpárúton vezetett a nyomvonal.


     Gyönyörű volt a táj, az ősz minden szépségét megmutatta, az ügyesebbek nyulat, rókát, őzet is láthattak. Persze a Hírös Taliga éppen futó tagjai gyorsan szedték a lábaikat: olyannyira, hogy számos 12 fős váltót is megelőztünk.
     A versenyben 4 újraindítási pont volt, így nehéz volt viszonyítani a helyzetünket más csapatokhoz. Az első szakasz kivételévek valamennyi etapot szintidőn belül teljesítettük, sőt! /az igazsághoz tartozik, hogy az első szakaszt kb. 10 csapat teljesítette szintidőn belül a 72-ből!/
     Számolgattunk, számolgattunk, de a végeredmény nem akart kijönni (mivel más csapatok pontos eredményét nem tudtuk). Az utolsó szakasz a pécsi "400ágyas"-tól indult, s a székesegyház előtti téren volt a végső cél.
     A területen sok százan biztatták a futókat. Az utolsó szakasz utolsó futójának beérkezését követően alig fél óra múlva már zajlott az eredményhirdetés.


     Izgalommal hallgattuk a többi kategória eredményeit. Egyszer csak halljuk:

" a 4 fős váltók versenyében 2. helyezést ért el a
Hírös Taliga csapata Kecskemétről..."

     Örömmel és büszkén álltunk fel a dobogónak kikiáltott lépcsősorra. A díjak átvételét követően néhány fénykép készült, majd kissé sajgó lábakkal indultunk hazafelé.
     Akik e szép eredményt elérték:
Pásztor Edit, Fekete Zoltán, Cséplő Zoltán és dr. Varga Tibor


Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »


Legyőztük a klasszikus távolságot!

     Október 11-én rendezték meg a 29. SPAR Budapest-maratont, melyen nagy számban indultak a Hírös Futóklub tagjai is.
     A 11 órai kezdés kevés jóval kecsegtetett, de az időjárás is "besegített": a hőmérő higanyszála 25 fok fölé a hőmérő higanyszála 25 fok fölé csúszott, ami óvatosságra intette az indulókat.
     A tapasztalat sokat segített, közülünk mindenki teljesítette a távot! /sajnos több futó nem volt tisztában a határaival, sokan segítségre szorultak./ A csapat összesen 421 km-t teljesített ebben a nagy melegben.

     Klubtagjaink eredményei:
               Kanyó Antal            3:14:44                Juszt András           3:50:03
               Molnár Mihály         3:17:22                Görbe József           3:56:56
               Fekete Zoltán         3:24:00                Bránya Roland         3:59:44
               Molnár Szabolcs      3:46:56                T. Nagy Magdolna    4:28:29
               Varga Tibor            3:47:11                Nagy Alexandra       5:19:36
     A sok egyéni mellett még váltóban is indultunk, melynek tagjai:
               Dr. Tóth Zoltán               Szabó Tibor
               Borsos Attila                Mészáros Zoltán
     Idejük: 3:55:02
     Gratulálunk minden célba érkezőnek!
Kezdőoldal »

220 felett, észre sem veszed....
      Ülök a Spártából Athénba tartó buszon, nézek ki az ablakon, figyelem a tájat. A bennem lévő ürességet lassan kitölti a megelégedés. Kezdem felfogni, mit is sikerült véghezvinnem.
Megvalósult egy nagy álmom, 30 órán belül teljesítettem a Spartathlon 246 km-ét!
     Tavaly a csonthártya és Achilles-ín gyulladással végigszenvedett verseny mély nyomokat hagyott bennem testileg és lelkileg is. Örültem és csalódott is voltam egyszerre. A verseny után alig bírtam járni, hazaérve járógipszben töltöttem két hetet, majd szépen lassan tudtam csak megszabadulni a nyavalyáimtól.
     Decemberben, amikor újra elkezdhettem futni, még nem a Spartathlonon járt az eszem, hanem azon, hogy ne térjen vissza a sérülésem. Sok rosszat hallottam és olvastam az állandóan kiújuló Achilles-ín problémákról. Szépen lassan emeltem a távokat és januárra már újra bizakodó lettem. Egy este felhívott Héjja Péter, hogy Ő már benevezett a Spartathlonra.

     Tudtam, hogy nem sok időm van a gondolkodásra, mert tavaly két nap alatt betelt a létszám, ezért úgy döntöttem, hogy én is nevezek. Jól tettem, mert 2014-ben 2 óra alatt betelt a megemelt, 380-as keret. Feleségemnek megígértem, hogy csak akkor indulok, ha teljesen egészséges vagyok, illetve lesz rajtam jeladó a versenyen, hogy lássa, merre járok.
     Magam miatt pedig próbáltam titokban tartani az indulásomat az utolsó pillanatig, mert az olyan mondatok, mint a „Neked ez biztos menni fog”, csak növelik az amúgy is rám nehezedő lelki terhet. Ez nagyrészt abból adódik, hogy én „csak úgy” nem indulok el egyetlen versenyen sem, mindig van célom, és elvárásom magammal szemben, és ez nem csak a célba érés.
     A nevezéssel még nem volt biztos az indulásom, mert szerettem volna kipróbálni magam, illetve a lábamat több, rövidebb hosszabb versenyen mielőtt befizetem a nevezési díjat. Az egész évi versenynaptáramat úgy állítottam össze, hogy folyamatos épülésemet szolgálja, és általuk felmérhessem az állapotomat. A márciusban Székesfehérváron megrendezett 6 órás futás 74 km-e egy kicsit megnyugtatott, mert sérülésem csak alig újult ki, és a következő versenyeken (Balatonfüred Maraton, Kecskemét 6 órás futás) már nem jelentkezett. Augusztus végén még futottam egy 3 órás maratont Jászberényben, ami után az volt a legmeglepőbb, hogy nem volt izomlázam. Ezt jó előjelnek tartottam.
     Hamar eljött az indulás napja. Kellemes meglepetés volt az idei szállás: mindenkit két ágyas szobákban helyezetek el és az ellátás is kiváló volt. A verseny előtti nap a szokásos rituálékkal telt: rajtcsomag felvétele, helyi zöldségpiac meglátogatása, frissítők leadása, majd korai lefekvés.

     Reggel szemerkélő esőre ébredtünk. Ez részben jó, részben rossz volt: nem lesz nagy meleg, de a vizes cipőtől és zoknitól jönnek majd a vízhólyagok. A rajt előtt Lőw Andrástól megkaptuk a jeladókat, sajnos az enyém kb. 5 percig működött.
     Érdekes, hogy egy ilyen hosszú verseny szinte minden métere hogy be tud vésődni az ember memóriájába, ismerős volt szinte minden jellegzetes épület, útelágazás, és a hatalmas forgalom is. Már nagyon vártam, hogy elhagyjuk az Athénból kivezető autóutat. A tengerparti út is igen forgalmasnak bizonyult, nagyon figyelni kellett a teherautókra is a futás mellett.
     Idén egy kicsit könnyítettek a versenyen, mert már 42 km-nél lehetett segítséget kapni a kísérőktől, már akinek volt, mert engem idén nem kísért senki. Ez egyrészt jó, mert kevesebb időt tölt az ember a frissítőpontokon, másrészt rossz, mert például egy eső után nincs lehetősége ruhát, cipőt cserélni. A bíztatásból kísérő nélkül sincs hiány, mert a görögök a táv teljes hosszában végig ünneplik és buzdítják a futókat.

     80 km-ig semmi érdemleges nem történt, egy kis esőt leszámítva, jól éreztem magam, folyamatosan arra kellett figyelnem, hogy ne fussak túl gyorsan, de így is 7 óra 16 perc alatt értem el Korinthoszt. Gyors kaja és futás tovább. Repültek a kilométerek, élveztem a gyönyörű vidéki görög tájat, örültem az integető kedves embereknek.
     Idei elhatározásom az volt, hogy ameddig lehet, élvezni fogom a versenyt, eddig sikerült is. 12 óra 17 perc alatt már a táv felénél (123 km) voltam, de jól tudtam, hogy a verseny csak most kezdődik el igazán. Engedélyeztem magamnak 5 perc pihenőt, míg felöltöztem, illetve megettem egy adag zöldséges rizst, mert a porból készült kajámat már nem igazán kívántam.
     A Hegy felé közeledve egyre durvultak az emelkedők, de még egy darabig mindet megfutottam. Sajnos a gyomrom egyre jobban kezdett fájni, és nem marad más választásom, mint megszabadulni a rizstől. Kerestem egy alkalmas helyet (bokrok, kerti csap) és máris üres gyomorral futottam tovább. Sajnos ez a kis közjáték annyira megviselte a gyomromat, hogy ez után szilád táplálékot nem tudtam magamhoz venni, csak vizet és narancslét. Ezzel futottam le a maradék 100 kilométert. Milyen csodálatos is ez emberi test, hogy ilyet is kibír!
     A hegy előtti hosszú szerpentint is úgy terveztem, hogy kocogni fogok, de itt már jelentkezett a fáradtság, és az, hogy alföldi vagyok, nem edzettem hegyek között. Átváltottam tempós gyaloglásra, és az emelkedő végére beértem az előttem kocogókat. A Hegyet én idén is úgy fogtam fel, mint egy pihenőt. Itt csak gyalogolni lehet! Többeknek ez félelmetes szakasz, de semmivel sem meredekebb, vagy veszélyesebb, mint feljutni például a Retyezát hegységben a Bukura

nyeregbe, de legalább kétszer egymás után. Idén a leereszkedés is gyorsan és jól ment.
     Sajnos ettől kezdve többször meg kellett állnom, mert az a maradék szilárd táplálék, ami még bennem volt, kis adagokban kikívánkozott belőlem, de szerencsére most már a tápcsatorna másik végén. Ezekkel a megállókkal (kb. 20 alkalom) sok értékes percet vesztettem.
     A hegy után, a Tripoli medencében már elég hűvös volt, kellett a hosszú nadrág és a széldzseki is. Ezt a szakaszt nem szeretem, mert véget nem érő hosszú egyenes szakaszok sorozata. Itt azért megfordult a fejemben, hogy „Mit keresek én itt?”. Egy darabig csatlakoztam két futóhoz, de az egyik nagyon csoszogott, és ez engem akkor nagyon idegesített, így otthagytam őket. Szépen lassan fogytak a kilométerek, és még sötétben elértem a Spártába vezető főutat, vagyis a 200. kilométert.
     A maradék 46 kilométer nem tartozik a kedvenceim közé. Hosszú, éppen futható emelkedők váltakoznak lejtős és vízszintes szakaszokkal. Itt csatlakoztam Marcus Thalmannhoz, tudtam, hogy Ő „nagy név” a Spartathlonon. 223 km-nél levettem a hosszú ruhát, és vártam, hogy elhagyhassam a főutat, és elinduljak lefelé, Spárta felé. Itt ismét egyedül futottam, kellemes, 22-24 fokos napsütésben.
     Egyik kanyar után megpillantottam két furcsán gyalogló futót. Min kiderült a tavalyi férfi győztes támogatta honfitársnőjét, akinek feltehetően becsípődhetett egy idegszála a derekában. Végül mindketten célba értek,

a hölgy harmadik lett! Elértem a benzinkutat, ahol utoljára találkozhatnak a kísérők a futókkal a cél előtt.
     Úgy emlékeztem, hogy egy rövid lejtős szakasz után rövidesen Spártában leszek. Kiderült, hogy tavaly a fájdalom teljesen eltorzította az emlékeket. A lejtő 6 kilométer hosszú, és nagyon kegyetlen. Ilyenkor már jobb felfelé futni, mint lefelé, mert a combizmok nagyon tiltakoznak a lejtő ellen. Fogcsikorgatva értem el a lejtő alját, és ráfordultam az utolsó szakaszra.
     Itt már tudtam, hogy benne lehetek az első 25-ben, és 30 órán belül célba érhetek. Szépen lassan fogytak a verseny leghosszabbnak érzett kilométerei. A terep itt sem kíméli a futókat, az utolsó két kilométerben még van két kisebb emelkedő. A főutca felé közeledve egyre nőtt a tömeg, természetesen mindenki a futókat ünnepelte.
     Csatlakozott hozzám két kerékpáros gyerek, akik mutatták az utat a pálmafákkal díszített befutó felé.

     Az utolsó kilométer ismét csodálatos volt: emberek százai álltak az út szélén, vagy ültek a kávéházak asztalainál és tapsoltak a futóknak, körülöttem 8-10 gyerekkel kocogtam a szobor felé. Ott nagy volt a tömeg, mint utólag kiderült előttem ért be az első görög. Először nem is fértem oda a szoborhoz, majd helyet csináltak nekem, és megérinthettem azt a hőn áhított lábat.
     Érdekes módon idén teljesen elmaradt a teljesítés felett érzett öröm, helyette nagy üresség szállt meg. Csak annak tudtam örülni, hogy nem kell többet futni, vége a szenvedésnek. Pedig igazán lett volna minek örülni:

29 óra 46 perc 23 másodperc, 24. hely (legjobb magyar férfi eredmény)!

      Ülök a Spártából Athénba tartó buszon, nézek ki az ablakon, figyelem a tájat. A bennem lévő ürességet lassan kitölti a megelégedés. Kezdem felfogni, mit is sikerült véghezvinnem.



Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

© Csiga61, 2011