A finn kezdeményezésű Yours Truly – Becsület-futás idei második alkalmához idén is csatlakoztunk és szeretettel vártuk vasárnap reggeltől a klubtagokat, ismerősöket, ismeretleneket, mindenkit, aki futni szeret.
A regisztrációs sátor ismét a lánchíd utcai sportcsarnok előtt lett felállítva. Erről lemaradtam, viszont együtt rajtoltunk fél kilenckor és a kimért útvonalon, aszfalton róttuk a 2410 méteres köreinket. Útközben a boltba sétálók drukkoltak néha nekünk. Néhányan a 400 m-es gumi futópályán köröztek és többen voltak, akik messziről, sőt volt aki, vidékről futott be hozzánk.
10-re ígérkeztem segíteni a sátorba, innentől húztam 1 vonalat a neve mellé, ha valaki megtett 1 kört. A lányok folyamatosan készítették a meleg teát a zsíros kenyeret pirospaprikával és lilahagyma karikákkal :) . Müzlivel és csokival is lehetett még pótolni a kalóriákat. Köszönet érte: Mókusnak, Lucának, Iminek, Zolinak, Mikinek, Andinak és Pistinek!

A résztvevők a nap során folyamatosan jelentkeztek, voltak, akik a futópályán megtett körökkel regisztráltak sátrunkban. Az időjárás kegyes volt hozzánk idén is, gyönyörűen sütött a nap, eső nem esett. Bár a szél nem tudjuk hogyan csinálta, mindig szemből fújt. Délután 3 óra körül már nagyon el akarta vinni a szél a sátrat és a futók is egyre kevesebben jöttek, amíg volt sátrunk elkezdtünk pakolni.
Szerencsésen telt a nap, ha jól tudom senki nem sérült le idén. Izomlázam azért nekem van, gondolom másoknak is.
63 futó összesen 919 km-t futott össze! Legtöbbet Lesi Zoli futott, aki bemelegítésképpen "beszaladt" Lakitelekről Kecskemétre, s a végén 51 km-nél állt meg! Mindent összevetve jólesett a YT futás és jó hangulatban telt a nap. Jövőre ugyanekkor ugyanitt futááás. -Szilvi-

Képek (Jeszenszky Kati, Gaál Szilvi, Gaál Tibi) a Képtárban. »

Kezdőoldal »

A hétvégi Pécs-Harkány futóversenyre az áhított tavasz eljött végre. Gyönyörűen sütött a nap, a szél visszafogta erejét. Szalóki Robi írta, hogy nincs olyan állapotban, hogy versenyezzen, így sajnos nem tartott velünk. „E végett kérem elnézéseteket hogy nem vagyok ott veletek, úgy mint sporttársatok, mint edző, mint barát, mint atyátok, mint ga…” Nos, az utolsó szónál nem tudom mire gondolt.
Mi felkötöttük a gatyánkat, bekötöttük a cipőfűzőnket és 16-an rajthoz álltak Fornettis kisbusznyi csapatunkból a Hírös Futóklub képviseletében. Egy női váltónk volt 3 fővel, köztük velem. A versenyzők időben rajtolhattak, mert a váltókat szállító buszok késve indultak és a verseny útvonalat többször keresztezve bajosan jutottak a váltópontokhoz. Több százan versenyeztek az országúton, gyűrtük a kilométereket. Emelkedőre fel, lejtőn le, meg néha egy kis hazai vízszintes. Bár az idei a 28. rendezés volt, sajnos illemhely és frissítő nem volt a váltóhelyeken, ez a váltóba érkezőket rosszul érintette. Az élmezőnyt ilyesmi nem érdekelte azt hiszem.

A célbaérést követően a chipek leadása után rajtszámainkért cserébe bemehettünk kicsit lazítani a harkányi gyógyfürdőbe.
Varga Tibi időbeosztását a díjátadó kicsit felborította szerencsére, meg a jó felkészülésnek köszönhetően, hiszen hárman is a dobogóra állhattak közülünk. Így később indultunk Villányba.
Vajda Zoltán az egész távon az élen futott végig, egyéniben a korosztályában a legjobbként, első helyezést ért el! Szinén első helyezést ért el korosztályában és a dobogó legfelső fokára állhatott Háryné Staskó Anita! Kanyó Antal második helyezett lett korosztályában a férfiak között, bár meglepetésünkre teljesítményét női kupával díjazták!
Mindenki célba ért és teljesítette a távot, gratulálok mindenkinek!

Az eredményhirdetést követően indultunk Villányba a Szende pincészetbe vacsorázni és egy borkóstolóra.
A vacsora isteni volt, csülök pároltkáposztával, vagy hidegtál. Naná, hogy csülköt ettünk majdnem mindannyian. 6 féle bort kóstolhattunk, nekem a 11. számú elsőnek bemutatott bor ízlett legjobban. Azt hiszem a harmadik bor már kicsit a fejembe szállt. Az utolsóként kóstolt kettő bort már a pincében fogyasztottuk kellemes hangulatban.
Köszönjük a sofőrnek a kellemes utazást, este 9-re már itthon is lehettünk.
-Szilvi-

Képek (szintén Gaál Szilvi készítette) a Képtárban. »

Letölthető: Egyéni eredmények - - - Váltó eredmények


Kezdőoldal »

     Amióta futok számomra a tavasz eljövetele még jobban várt esemény, mint eddig. Elkezdődik a versenyszezon, és a futó visszaigazolást kap a télen elvégzett munkájának eredményességéről.
     A 2011-es ősz nem úgy kezdődött számomra, mint ahogy terveztem, mert az Ultrabalaton után kicsi nehezen regenerálódtam, és amikor végre elmúltak az ízületi fájdalmak, elkezdtem gyakorolni a Chi futást. Ez olyan jó sikerült, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban futottam le az edzésadagjaimat, aminek az eredménye egy Achilles ín körüli fájdalom lett. Először pihentettem, kenegettem, majd elkezdtem terhelni. Nem rosszabbodott a helyzet, de hetekig nem is javult. Tovább csináltam az eltervezett edzéseket, majd egyszer csak azt éreztem, hogy nem fáj semmim. Ezután végre már felszabadultan futottam, oly annyira, hogy az egyik este a szokásos 15 km fordulójánál tovább futottam, és 20 km lett a vége. Másnap ugyanezt futottam, és ezután ez már így ment heti négy-öt alkalommal. Egyik alkalommal becsúszott egy 132 km-es hét is.

     Minden jól alakult, februártól akartam elkezdeni a dombfutást és a résztávokat, de a beálló nagy hideg és hó miatt nem mertem, féltem a sérüléstől. Végül is a Halasi úti felüljárót futottam heti egy alkalommal. A hétvégi hosszú futásokat (32 km) rendszeresen teljesítettem, még térdig érő hóban is, ezt az élményt nem kívánom senkinek. Közeledett a tavasz és Szalóki Robi szerencsére rábeszélt, hogy induljak el a Pécs-Harkány futóversenyen, jó lesz edzésnek a maraton előtt.
     Ismerve magamat tudtam, hogy nem edző tempóban fogom teljesíteni. Így is lett: kemény tempót futva végül is 1 óra 34 perc alatt értem célba (Abszolút 10, kategória 1. hely). Ezt jó előjelnek tartottam! A verseny után tovább folytattam az edzéseket, de még mindig nem résztávoztam, maradt a felüljáró.
     Gyorsan eljött a verseny hete, amikor csak kedden és szerdán futottam 15-15 km-t a delibláti homokbuckák között. Vasárnap hajnalban négyen (Szilárd (maraton), Ákos (maraton) és Boglárka (félmaraton)) indultunk Debrecenbe. Szilárd négy órán belül szerette volna teljesíteni a maratont, a két újonc „csak” teljesíteni szerette volna a távot minél jobb idővel. Hamar odaértünk Debrecenbe és leparkoltunk az előre megadott parkolóba.
     A versenyközpont környéke és a futás útvonala már akkor le volt zárva. Átvettük a rajtszámokat és a rajtcsomagot, majd átöltöztünk, és leadtuk a csomagokat a csomagmegőrzőbe. Itt egy picit sorba kellett állni, ez nem is csoda, mert közel ezren neveztek a negyed, fél és maratoni távra. A szokásos bemelegítéssel hamar eltelt az idő a rajtig.

     A felszólításra odaálltam a tömeg elejére, mert tudtam, hogy a chippes időmérés ellenére, ha nem elölről indulok, akkor már az első körben sok értékes percet veszíthetek. A rajt után kiderült, hogy jól döntöttem, mert a stadionból, ahol a rajt és a cél volt igen kacskaringós és szűk úton lehetett kijutni.
     A mezőny eleje hamar elhúzott, köztük egy maratoni rajtszámossal. Nem akartam velük menni, a saját tempómat akartam futni. Sajnos még nincs elég rutinom, és a kilométereket sem mértem, egy mellettem futó félmaratonos srác mondta, hogy az első kilométer 3.42-re sikerült, a második sem volt sokkal lassabb. Egy picit lassítottam, de éreztem, hogy jól megy a futás, ezért tartottam a 4 perc/km körüli tempót.
     A frissítőhöz közeledve éreztem, hogy kell a vízutánpótlás. Megittam kb. 1 dl vizet, és utána jött a cél felé vezető újabb kacskaringó: egy jobbos, majd egy balos, egy közel 360 fokos, egy balos és egy jobbos kanyar és máris a stadionban voltam. Talán ez a ki- és bevezető kacskaringó volt az egyetlen dolog, ami a pályában nem tetszett.

     Az első kör 20.09-re sikerült (5.27 km). Elégedetten indultam a következő körre. Jól éreztem magam, kezdtem felfedezni a környéket: a betorkolló mellékutcákat, az útszéli zenészeket (dobosok 1.5 km-nél, harsonások 2 km-nél, trombitás 2.5 km-nél) a váltóhelyeket, és a kirakott kilométer táblákat. Na, ezeken lehetett gondolkodni, hogy melyik vonatkozik rám. Ugyanis minden (!) kilométer ki volt táblázva, de körpálya lévén, ami nem egész kilométer hosszú volt, ezért a kilométerek eltolódva egymástól sorakoztak az út szélén.
     A második körtől újabb feladat jelentkezett: előzgetni kellett a lassúbb futókat. Szerencsére erre volt elég hely a pálya jelentős részén, de a frissítőnél, és a cikkcakkokban volt némi zsúfoltság. Gyorsan teltek a körök (20.39, 21.02, 21.19, 21.26). Ebben segített Monspart Sarolta biztatása is, akinek mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Nagyon vártam már a hetedik kört, mert tudtam, hogy utána már csak egy lesz, és kíváncsi voltam a részidőmre (2 óra 06 perc 22 mp). Itt még megvolt az elméleti esélye, hogy 2 óra 50-en belül futom a távot.
     A hetedik körben egy kicsit belassultam, mert elkezdett rakoncátlankodni a jobb vádlim. 2 óra 28 perc 33-nál indultam ki az utolsó körre. Mindent beleadva kezdtem az utolsó kört, de a fáradtság miatt már nem tudtam gyorsulni, és egy kicsit féltem is az esetleges görcsöktől, amilyen az első maratonomon volt itt Debrecenben. Lelkileg nagy segítség volt az, hogy tudtam, a maratonos rajtszámú nem előzött meg, így talán csak egy futó lehet előttem.

     Viszonylag gyorsan túl voltam az utolsó körön, és jött a célegyenes. Külön sáv volt kijelölve a befutóknak. Nagy örömmel szakítottam át a képzeletbeli célszalagot annak ellenére, hogy nem lett 2 óra 50-en belől az időm, de egyéni csúcsot futottam (2 óra 50 perc 47 másodperc).
     Kicsit meglepődtem, amikor sétáltam kifelé a célzónából, mert nem, mondták be a nevem, nem úgy, mint az előző összes körben. Tudtam, hogy a chipem működött, mert mindig halottam a visszajelző hangot. Egyszerűen nem vették észre, hogy célba értem. Úgy gondoltam, talán nem is olyan jó helyen végeztem. Megkérdeztem az időmérőktől, de nem árulták el az eredményemet.
     Ekkor jött hozzám a „műsorvezető” és megkérdezte, mit futottam. Mondtam, hogy maratont. Egyéniben? - Igen! - És már teljesítetted? - Igen. Ekkor kérte a közönséget, hogy tapsoljanak meg. Ősz hajamról és szakállamról nem igazán azt olvasta le, hogy ilyen gyorsan tudom teljesíteni a távot. „Nem csak a húsz éveseké a világ!”

     Leheveredtem a pálya melletti füves területre és pótolni próbáltam az elveszetett folyadékot. Éreztem, hogy nagyon szomjas vagyok. Lecsúszott vagy 1.5-2 liter víz, de valahogy nem akart távozni. Lefürödtem, és visszamentem szurkolni a többieknek. Szép sorban ők is megérkeztek. Mindenki nagyon meg volt elégedve az elért eredményével: Szilárd 4 órán belül futott, Ákos és Boglárka teljesítette a távot.
     Nagy volt mindenki öröme, főleg az enyém, amikor kiderült, hogy abszolút második helyen végeztem! Az ajándékcsomagot nagy örömömre Monspart Saroltától vehettem át. Az Ő pályafutása, kitartása és akaratereje és sportszeretete példa lehet mindenki számára.
     Csak gratulálni tudok a szervezőknek, jól szervezett, szép verseny volt!
     Jövőre veletek ugyanitt!      - Vajda Zoltán -


Kezdőoldal »                                                                      (Fotók: Körtvélyesi Géza)

Kánikulában is nyúlcipőben
     A hagyományokhoz híven népes volt a kecskemétiek futótábora a május elsejei Buzás János Emlékversenyen, Nyárlőrincen. Csupa mosolygós arc, bátor ember állt rajthoz az idei futószezon legmelebb versenynapján. "A legelőn kissé megállt a levegő" - figyelmeztettek a szervezők. Igazuk lett, alig várta az ember, hogy elérje a frissítőhelyet és csorgathasson magára némi folyadékot.
     A 10 kilométeres távon szoros élboly vezette fel a "népet", a legjobbak 40 perc körüli idővel értek célba. A kocogóknak egy órába is beletelt, ám a lényeg: hogy a kánikula dacára is sikerült teljesíteni a versenytávot. Az eredményhirdetésnél aztán mindenki elfeledte nyűgjét, baját, örültünk egymás sikereinek. Hajrá Iustitia, hajrá Hírös, hajrá Kecskemét! (Popovics Zsuzsi)

Képek a Képtárban »          

Kezdőoldal »

     Hogy miért vág bele az ember (futó) egy olyan dologba, amiről már előre tudja, hogy szenvedéssel jár, hát azért mert szereti a kihívásokat. Vasárnap reggel egy ilyen lelkes, mindenre elszánt 14 fős csapat indult némi késéssel Szekszárd felé, hogy megmérettesse magát az eddigi legkeményebb szekszárdi félmaratonon. A korábbi évek két versenye sem volt piskóta, de az idei év új útvonala és 600 méteres szintje, aminek zöme a táv második felére jutott igazi erőpróbának bizonyult.
     De ne szaladjunk előre! A szponzorunknak köszönhetően (Fornetti) kényelmesen és gyorsan utazva időben megérkeztünk Szekszárdra. Az előnevezettek gyorsan megkapták a rajtszámokat, és a rajtcsomagot, mely többek között egy pólót, egy üveg jó szekszárdi bort és a chippet is magába foglaló rajtszámot is tartalmazta. A rajtig rendelkezésre álló időt mindenki a maga módján használta fel: felderítette a pálya egy részét, szórólapot osztogatott a bugaci Futóhomok Félmaratonról, bemelegített, vagy finom ajándék Fornettis süteményeket eszegetett.

     A gyerekeknek és a kis kihívásokat kedvelő felnőtteknek megrendezett egy kilométeres verseny után, felsorakozott a rajthoz a több mint 800 induló, a visszaszámlálás után ki-ki nekivágott az általa választott távnak: 8, 12 vagy 21 km, amit lehetett váltóban is futni. Az idő talán túl jó is volt, a beígért felhősödés csak késő délutánra érkezett meg ezért a 12 órás rajt miatti meleg is növelte a nehézségeket.
     A táv első fele egy kicsit becsapós volt. Kisebb nagyobb futható emelkedőkkel tarkított kellemes pálya, ahol négy kilométerenként frissítő pontok várták a futókat, vízzel, izoitallal és természetesen fröccsel. Ez utóbbit csak a nagyon elszántak választották. Jó volt látni, hogy mint minden évben a helyiek nagy lelkesedéssel biztatták a futókat. Egész más így futni, inspirálja az embert. Az idei pálya különlegessége az volt, hogy 8 kilométernél áthaladtunk a célon, így a kísérők biztatni tudták szeretteiket.
     A fél táv után jött a fekete leves! Az első emelkedő, ami legalább 180 méter szintet jelentett úgy két és fél kilométeren keresztül tartott, és „természetesen” a vége volt a legmeredekebb. És ez így ment még kétszer. Iván-völgy, Porkoláb-völgy mind-mind ismerősen csengő név, annak, aki ismeri a jó szekszárdi borokat. Egymás után tűntek fel a jobbnál jobb pincészetek is: Fekete, Heimann, Sebestyén, de itt inkább mindenkinek egy pohár vízen járt az esze. A harmadik nagy emelkedő megmászása (Kilátó) már szinte a célba éréssel volt egyenlő, innen már csak lefele vezetett az út.

     A chippes időmérésnek köszönhetően hamar kiderültek az eredmények: a kemény körülmények ellenére mindenki jót futott, ketten még a korosztályukban a dobogó harmadik fokára is felállhattak: Kanyó Antal abszolút 40. helyezése mellett az 51-60-as korosztályban    1 óra 39 perces eredményével lett harmadik, míg én (Vajda Zoltán) 1 óra 28 perces idővel az abszolút 9. hely mellett a kategóriám (41-50) 3. helyét is bezsebelhettem.
     Természetesen egy Szekszárdi futóverseny nem múlhat el borkóstolás nélkül. Az eredményhirdetés után meglátogattuk a Tüske Pincészetet, ahol Halmai Csaba borász kiváló borokkal (rozé, siller, kékfrankos, kadarka, merlot, cabernet franc) kényeztette a megfáradt futókat. A kóstoló szerencsére nem pincében volt, hanem egy kellemes kis teraszon, ahonnan gyönyörködni tudtunk a festői környezetben is. Igaz, hogy hamar haza akartunk indulni, de a jó borok egyre jobban odaragasztottak bennünket a padhoz.

      Végül csak sikerült indulásra bírni a csapatot, még időben, mert ha öt perccel tovább maradunk, akkor nem csak belülről, hanem kívülről is elázunk, mert ekkorra érkezett meg a beígért felhőszakadás.
     Mindent egybevetve jól szervezett verseny volt.
     Veletek jövőre ugyanitt???
     Én biztos!
     - Vajda Zoltán -



Képek a Képtárban                (Fotók: Gaál Szilvia)

Kezdőoldal »

Gát-futás Tiszakürtön
      2012. május második szombatján délelőtt Kecskemétről hárman vettünk részt az immár 10. alkalommal megrendezésre került „Fuss az egészségedért” versenyen, mely a BSI társversenye is egyben.
     Nagyon családias hangulatú volt a verseny. A versenyközpont a gyönyörű arborétum főépületénél volt. A szervező és szpíker Paulovics Attila tanárúr volt (aki az élmezőnyben maga is lefutotta a 4 km-t). Sok önzetlen segítőjével, feledhetetlen versenyt rendeztek.
      A verseny a kicsik rajtjával kezdődött, hihetetlenül sok környékbeli kisiskolás és óvodás futott és nagyon aranyosan drukkolt a társainak a célban.
     A felnőtt indulók 4 km-en és 8 km-en mérhették össze edzettségüket, vagyis, hogy ki milyen gyorsan futja le a távot a Tisza-gáton a rekkenő hőségben. A 8 km távot teljesítőknek a végén kicsit megmoccant a levegő, lett egy kis szembe-szél. Voltak kerekesszékes indulói is a versenynek, akik polgárőri biztosítással, aszfaltos szakaszon

teljesítették a távot, amire beneveztek.
     Kis csapatunk eredményesen szerepelt, Mészáros Zoltán (Zorro) abszolút második lett, egy szentesi hölgy volt a leggyorsabb. Zoli kapta a verseny legidősebb férfi résztvevője címet életébe először, de reméljük jó kondíciójának köszönhetően nem utoljára.
     Korosztályában Popovics Zsuzsi szintén 8 km-en második helyezést ért el. Nekem még edzenem kell a dobogós helyért, de nem adom fel. Díjazták a családokat is, akik 5 vagy több fővel neveztek a futóversenyre. A verseny végén mindenki kapott kis befutócsomagot tele finomsággal, ami nagyon jól esett. … Remélem jövőre is részt vehetünk a versenyen. -Szilvi-

Képek a Képtárban               (Fotók: Gaál Szilvia)

Kezdőoldal »

     A Kiskunsági Nemzeti Parkkal közös szervezésében rendeztük meg az I. Futó-homok félmaratont. A terep szinte teljesen sík, bár volt néhány kisebb halom is. A hőmérséklet egyesek szerint elérte, sőt meghaladta a 30 fokot is! A gyors barnulás benne foglaltatott a nevezési díjban...
     Bár új eseményről van szó, a futók mégis nagy körből érkeztek: Győrtől Szolnokig, Bajától Budapestig ért el a verseny híre. Ha a hőmérő nem is, a homok megtréfálta a szervezőket is; az előző esti eső miatt összeállt s nem volt „sívó” homok. Ennek ellenére elég kemény volt a verseny, és a futók nem hiányolták a homok futását.
     Bemelegítésként a Park egyéb programjain – egyebek között előadás, kézműves foglalkozás - lehetett részt venni, majd 11 óra magasságában már a nap is megmutatta, hogy mit tartogat aznapra: talán már ezer-ágra is sütött. Nem véletlen, hogy mindenki az árnyékban melegített.
     A rajtvonalhoz több mint félszáz futó sorakozott fel a különböző távokon.

     Dicséret illeti valamennyiüket! A nehéz körülmények ellenére senki sem adta fel a versenyt! Sőt a legkisebbek között volt, aki sírva indult el, de nevetve érkezett a célba. A felnőttek között pedig olyan, aki cipőben indult, de mezítláb érkezett...
     A nagy melegre tekintettel a fő - 4,5-5 kilométerenkénti frissítők mellé további vizes helyeket alakítottunk ki.
     A befutást követően mindenki hálásan fogadta a Magyarvíz Kft. által nyújtott, hideg - hűtött! - vizet s némi édességet. A rövid pihenő után pedig a Karikás Csárda finom, és igen bőséges gulyáslevesével pótoltuk a kalóriákat.
     Az eredményhirdetésre már a fák hűvösében (?!) került sor. Gazdára találtak a kupák, érmek, sőt a Park egy-egy táskával, pólóval, bögrével tette emlékezetessé ezt a napot. Dr. Varga Tibor           Az eredmények letölthetőek ITT »

Képek a Képtárban                       (Fotók: Gaál Szilvia és Hársch Ferenc)

Kezdőoldal »

Túlélni az Ultrabalatont!

     Nem szeretek előre megvásárolni semmit, ami egy olyan versenyhez köthető, amit még nem teljesítettem. Mivel közelgett a születésnapom, június 29-én Tihanyban a rajtszám átvételénél a feleségem vett nekem egy „Ultrabalaton 2012” feliratú rajtszámtartó övet. Tudtam, ha nem fejezem be a versenyt, soha többé nem fogom használni!
     Minden jel arra mutatott, hogy az idei évben nem lesz egyszerű dolog a célba érés. A meteorológiai előrejelzés szerint június 30 lesz az első igazi kánikulai nap 36-38 fokos maximumokkal. A verseny szervezői internetes oldalukon jelezték, hogy készüljön mindenki a hőségre. De hogyan lehet erre készülni?
     A távra úgy gondolom felkészültem, a futott kilométereim megvoltak, ezzel nem lehetett gond. Minden, amit tenni tudtunk az az volt, hogy feleségem átalakította az egyik futósapkámat tarkóvédősre, illetve extra 3 liter víz került a kísérő kerékpár

csomagtartójába. Néhány dolgot módosítottam az előző évhez képest:kapszulázott sókeveréket készítettem, illetve teljesen el akartam hagyni a szilád táplálékot. Ennek érdekében összeállítottam egy keveréket fehérje porból, zabpehely lisztből, mogyoró- és diólisztből. Ez rövid ideig jól elkeveredik vízzel, és iható elegyet alkot. Ez volt a fő táplálékom. A vádli görcsök elkerülése érdekében próbáltam szerezni kompressziós zoknit is, de egy amerikai márka magyar képviselete nem támogatott, annak ellenére, hogy úgy hirdetik magukat, hogy kipróbálásra mindenkinek adnak, aki kér. A problémát egy kórházból leselejtezett kompressziós harisnya átalakításával oldottam meg. Előtte soha nem viseltem ilyet, és látatlanban nem akartam 8-10 ezer forintot kiadni érte.
     A rajtszám (13-as) péntek délutáni átvétele után már felgyorsultak az események! Pihenés, vacsora, korai lefekvés, és már csörgött is az óra fél ötkor. Már ekkor érezni lehetett, hogy meleg napunk lesz. Gyors reggeli után irány a rajt, Tihany. Gyorsan eltelt a rajtig hátra lévő fél óra, és már ott is sorakozott 162 mosolygós arcú egyéni versenyző a rajtvonalnál. Ekkor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk.
     A tervem egyszerű volt: minél többet futni a reggeli viszonylagosan hűvös időben. Hát ezzel nem is volt semmi gond. Jól esett a futás a verseny előtti 5 napos pihenő után. A tempót egy kicsit gyorsnak tartottam, de jól éreztem magam, ezért nem lassítottam. Bogár Janival kerülgettük egymást, illetve sokáig együtt futottam Urbán Zsolttal, akinek ez volt az első Ultrabalatonja. 26 kilométernél ott nyaraló rokonok vártak az út mellett, jól esett a biztatásuk.
     Három óra futás után terveztem az első étkezést. Sajnos ezt alaposan sikerült elrontani! Az előre kimért por mennyisége kicsit soknak bizonyult, de mivel jól esett legyűrtem mind. Ez rövidesen meg is bosszulta magát: jöttek a gyomorgörcsök!

     Még szerencse, hogy a családom nem kísért el kocsival, ahogy ígérték, mert ha ott vannak, biztos feladom! Nagyon rosszul éreztem magamat, még Márkus Pistiék kedvessége a „Borvidék Félmaraton” frissítő ponton sem tudta feledtetni velem a görcsöket. Mutató ujjam segítségével próbáltam megszabadulni terhemtől, de az sem ment.
     Ekkora már az idő is kezdett melegedni. Úgy voltam vele Keszthelyig elfutok, és meglátjuk mi lesz. Tempóm 50 km-ig elég jó volt: 20 km - 1 óra 33 perc, 43,5 km – 3 óra 26 perc. Innen kezdődött az igazi szenvedés, a hőmérséklet túllépte a 30 fokot. Folyamatosan frissíteni kellett a pontok között is.
     Először itt fordult elő velem, hogy két frissítő között meg kellett állni, mert a meleg miatt teljesen erőtlenné váltam: víz a fejre, ivás, kicsi gyaloglás (100 méter) és futás tovább. Egyre többször kértem meg a kísérőimet, Rácz Lacit és unokatesómat Berezvai Imit, (aki úgy volt, hogy elkísér egy darabig, de végül a célig kísért), hogy szerezzenek

hideg ásványvizet. Ezekkel az extra hidegvizekkel végül is sikerült elérni Keszthelyt(71 km – 6 óra 17 perc). Mint tavaly, idén is itt robogott el mellettem Lubics Szilvi. Gyors kaja és indulás tovább.
     Innem már állandósult a hőség, ami sajnos magas páratartalommal is párosult. Ezt abból lehetett érezni, hogy hiába izzadtam, mint egy sörösló, a pólómról nem akart elpárologni a víz, ezért folyamatosan szárazra cseréltem, hogy ne keljen cipelni az izzadságot. A fenékpusztai „kanyar” hősége már megmutatta, hogy ennek fele se tréfa, állandóan inni kell és vizezni a fejemet.
     A déli part, ha lehet, még rosszabb körülményeket hozott, mert a szél, ha volt, hátulról fúj, de általában a házak között állt a levegő, tombolt a hőség. Itt már teljesen „természetes” volt, hogy köztes frissítés és megállás nélkül nem tudok elfutni a következő frissítőig, még akkor sem, ha az csak 3.5 – 4 kilométerre volt. Folyamatosan figyeltük a kutakat, élelmiszer boltokat, hogy további hideg vízhez jussunk, mert sokszor a frissítő pontokon felkínált víz hőmérséklete is meghaladta a 30 fokot.
     A gyakori megállások ellenére jól haladtam 100 kilométerhez 9 óra 50 perccel érkeztem. Itt igazi meglepetés várt: jéghideg ivóvíz és mosdóvíz! Hálás köszönetem a bajai Mogyisoknak! Itt már az tartotta bennem a lelket, hogy mindjárt elérem Balatonboglárt, ahol egy alapos gyúrásban lesz részem. Gyúrás, kaja (már csak banánt ettem, mert a gyomrom csak ezt volt hajlandó befogadni), frissítés és indulás tovább.
     Az elején velem futó, majd megelőző Urbán Zsolti itt szomorúan intett utánam, és jelezte, hogy feladja. Lesi Zolival

váltottam néhány szót, majd adott két darab jeget, amit szorongatva futottam tovább.
     Természetesen többször megfordult az én fejemben is, hogy jó lenne abbahagyni, és nem szenvedni tovább, de sajnáltam veszni hagyni az eddig lefutott kilométereket, és tudtam, hogy Szántódnál vár a családom. Sok hosszú, unalmas déli parti kilométer után ismerős arcok tűntek fel a szántódi frissítőnél (136,4 km – 14 óra 13 perc). Üdvözlés (Nem is nézel ki olyan rosszul! ), frissítés, kis kaja.
     A pontőrök jelezték, hogy egészen jó a helyezésem. Korábban is mondták már, hogy benne vagyok az első tízben (ez volt az álmom), majd hetedik, majd ötödik vagyok, de nem foglalkoztam vele. De mi az a jó helyezés? Számolgattak, és kiderült, hogy csak Bogár Jani és Lubics Szilvi van előttem. De hova lettek a többiek, ha én nem előztem meg senkit? Szépen sorban kiálltak előlem.
     Természetesen tudtam, hogy a jó helyezés semmit nem jelent, nagyon sok van még hátra (76 km). Ahogy lassacskán ment le a nap, én is kezdtem magamhoz térni.

Ez abban nyilvánult meg, hogy megállás nélkül el tudtam futni egyik frissítőtől a másikig, nem kellett extra hűtés és vízpótlás. Sajnos minden nem lehet tökéletes, elkezdett mindkét lábamon az Achilles-ín melletti izom görcsölni, ezt minden pontnál gyúrással próbáltuk visszaszorítani. Ez időveszteséggel járt (pontonként kb. 5 perc), de nem érdekelt, egyetlen cél lebegett a szemem előtt beérni a célba.
     Lassan sikerült legyűrni a déli part végeláthatatlan hosszú utcáit, és haladtunk a keleti part felé. Itt egy új pontot raktak be a szervezők a Club Aligánál. Egy kicsit hosszúra sikerült gyúrás (minimum 15-20 perc) után, amit a Club Aliga biztosított, futottam tovább. A Balatonkeneséig tartó szakasz nem tartozik a kedvenceim közé, mert szinte végig hol meredekebben, hol kevésbé, de folyamatosan emelkedik. De mint minden szenvedésnek, így ennek is vége szakadt, igaz, hogy nagyon lassan, mert a balatonkenesei pontot áthelyezték, így ez a szakasz egy kicsit hosszúra (7 km) sikerült.
     Lassan kezdtem elhinni, hogy sikerülhet célba érni idén is, bár minden ponton gyúrni kellett a vádlimat. Az egyik ponton kiderült, hogy kevés sportkrémet tettünk el, és be kell osztani. Egyik sporttárs felajánlott egy majdnem teljes tubust teljesen ismeretlenül, hálás köszönet érte! Nem tudom, hogy ért-e valamit a gyúrás, de ez már soha nem derül ki, hogy mi lett volna, ha nem gyúrunk, hanem csak futok és futok.
     A kellemes éjszakai hűvösben (22 – 24 fok) szépen lassan faltam a kilométereket. Az utolsó pontnál (208 km) furcsa érzés fogott el, unokatesóm már a gyúráshoz készült, bármennyire is jól esett volna az a kicsi pihenő,

én a továbbfutás mellett döntöttem. Információkat csak az előttünk futókról kaptunk, azt hogy kik vannak mögöttünk és mekkora távolságra nem tudtuk. Mint utólag kiderült jó döntést hoztam, Lajkó Csaba 5 perccel utánam ért célba.
     Aki ment már be a Tihanyi-félszigetre, az tudja, hogy itt még van két emelkedő. A kisebbiket sikerült megfutnom, de a meredekebben már gyalog mentem fel. Felérve a domb tetejére hátranéztem, és láttam, hogy nincs mögöttünk senki belátható távolságon belül.
     Ez volt az a pillanat, amikor el mertem hinni, hogy valami különleges dolgot sikerült véghezvinnem. Az utolsó egy kilométert kényelmesen lekocogtam, és családom és sokan mások drukkolása mellet 24 óra 17 perc 54 másodperces idővel abszolút harmadikként, a férfiak között másodikként értem célba.
     Mondhatnám, hogy egy hatalmas álmom teljesült, de ez nem lenne igaz, mert ilyen eredményről álmodni sem mertem!

     Sör, gyúrás, frissítés és irány haza! Rövid, széken ülve elvégzett tusolás után két szem fájdalomcsillapítóval tértem nyugovóra.
     Délután visszamentünk az eredményhirdetésre. Itt derültek ki a részletek: a 162 indulóból szintidőn belül csak 34-en értek célba. Ez a teljesítési arány sokkal rosszabb, mint a legnehezebbnek tartott Spartathloné!
     Az eredményhirdetést soha nem fogom elfelejteni! Többször álltam már dobogón, de úgy érzem ez az eredmény rövid futópályafutásom csúcsa! Tavaly is nagy hatással volt rám a „Stand up for the champions” című dal, de most igazán nekem szólt!
     Hazafelé vidáman beszélgettünk az autóban, amikor egy rajtszámos gyaloglóra lettünk figyelmesek, ő volt a 36. aki önerejéből el tudott jutni Tihanyig ebben az évben. Nem irigyeltem, ő két hőségnapot szenvedett végig.
- Vajda Zoltán -

Kezdőoldal »

Revitalizációs futás
     Vasárnap délután, az ebéd utáni csendes pihenőt nagyon sokan cserélték fel egy kis városismerkedéssel - más formában. A Rákóczi út- Vasútkert revitalizációjához kapcsolódó kiegészítő programok utolsó felvonásaként futólag bemutattuk a megszépült városrészt. Azaz a Rákóczi-vágta keretében az autósok helyét elfoglalva lehetett megszemlélni a változásokat.
     Az előzetes regisztráció már jelezte, hogy jelentős érdeklődésre számíthatnak a szervezők. Az iskolák csoportos érkezése mellett várakozást felülmúlóan sok egyéni résztvevő is volt. A kellemes őszi időben táncos lányokkal együtt mozogva melegített a több száz résztvevő.
     A mezőny az újból életre kelt Rákóczi úton, a volt Városi Mozi mellől rajtolt. A leszűkített /egy sávossá vált/ úttesten hosszan kígyózott az indulók sora. A városi bíróság mellett elhaladva érkeztek a -szintén felújított- Vasútkertbe.

      Itt a parkot megkerülve a körút melletti kerékpárúton érkezett vissza a mezőny a Rákóczi útra. Nagyon kellemes élmény lehetett, a gépjárművektől mentes, sok-sok gyalogos, érdeklődő biztatása mellett futni/kocogni. Az utca végén a Wesselényi utcába kanyarodva jutottak el a Budai utcára, illetve a -ugyancsak felújított Piacra. Bár vásárolni ilyenkor már nem lehet és nem is volt rá idő,olyan gyorsan haladtak a futók, azért szépen körbekerülve láthatták minden oldalról. A körúton visszafelé pedig a páratlan panorámát nyújtó középső sétányon érkeztek vissza a futók a célba.
     A befutás után mindenki jólesően pótolta a felhasznál kalóriákat: ebben segített a Veritas Gold, és a Fornetti. A futók egy része valóban kocogva, nézelődve tette meg a távot. De ma nem is a verseny volt az elsődleges, hanem e megújult városrész megtekintése.
     A több, mint 600 induló közül a leggyorsabbak: Férfiak:       1. Kónya Ákos           8 perc 54 másodperc
                                                                                                   2. Fekete Zoltán       9 perc 22 másodperc
                                                                                                   3. Domján Ferenc      9 perc 29 másodperc
                                                                                     Nők:       1. Kiszel Zsófia         11 perc 22 másodperc
                                                                                                   2. Fuczin Szilvia         11 perc 23 másodperc
                                                                                                   3. Juhász Valéria       11 perc 26 másodperc
Az iskolák versenyét az ÉZI nyerte a Zrínyi Általános Iskola és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtt.
     A díjakat Vörösmarti Attila a Belváros önkormányzati képviselője adta át.

      Mit láttak belőletek a madarak? Nézzétek meg magatok a levegőből!
     Hedrich Zoltán beszámolója:
     Az AIRCAMFILM légi filmes cég kecskeméti munkatársaként vettem részt a Rákóczi-vágtán. Az esemény légi fotózását és filmezését végeztük pilóta kollégámmal. Ő a gépet vezette, én pedig szememen a videószemüveggel a lesugárzott élőképet láttam, és ez alapján forgattam távirányítással a kamerát. Lenyűgöző panoráma tárult a szemem elé, amikor felemelkedett a hexakopterünk, és végig beláttam az egész utat. Élmény volt látni ennyi lelkes futót, különösképpen ebben, a gyönyörűen felújított környezetben. Egészen más ez a perspektíva, mint amit megszoktunk. Elég pár méter magasságba emelkedni, máris másik arcát mutatja a város. Több tíz méterről pedig már csak a sok kis színes hangyát láttam szaladgálni :-) Remélem, még sok hasonló rendezvényről tudunk hírt adni madártávlatból. ugye érdemes volt kijönni?
     
A legjobb légifelvételek láthatóak a Képtárban is.
      A levegőből készített videót megnézheted a YouTube-on ITT »



     Bár más a pálya, más a környezet, de egy dolog azonos: a Hógolyó domb-futáson is a lábaidat kell használnod!

     A munkanap áthelyezések miatt a pontos részletek a honlapon lesznek olvashatóak!

     Várunk benneteket december elején!

     Dr. Varga Tibor



     Képek a Képtárban                       (Fotók: Gaál Szilvia, Hedrich Zoltán, Gaál Tibor és Hársch Ferenc)
     Kezdőoldal »

© Csiga61, 2011